+36 70 652 0800info@szentvincentrehab.hu6724 Szeged, Bakay Nándor u. 50

Stroke esetén mit tegyünk?

A stroke, agyvérzés esetén azonnal cselekedni kell, mert minden perc számít. Sokan sajnos mind a mai napig nincsenek tisztába azzal, hogy mi a teendő ilyenkor.

 

Saját tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy 2018 május 8-án éjjel az életemet elsősorban a páromnak köszönhetem, akiben volt annyi lélekjelenlét, hogy TILTAKOZÁSOM ellenére azonnal hívta a mentőket. “
-Détári Vilmos-

Saját tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy 2018 május 8-án éjjel az életemet elsősorban a páromnak köszönhetem, akiben volt annyi lélekjelenlét, hogy TILTAKOZÁSOM ellenére azonnal hívta a mentőket. “
-Détári Vilmos-

A stroke utáni első órák a túlélés és a maradandó károsodások elkerülése szempontjából kritikusak, ezért már a stroke gyanúja esetén is azonnal mentőt kell hívni. 

 

Tévhit, hogy a stroke csak az idősek betegsége. Sajnos fiatal és középkorú felnőtteknél, valamint akár már gyerekkorban is felléphet (betegek körülbelül egyharmada 65 év alatti).

Mondjuk az igaz, hogy előfordulásának valószínűsége a kor előrehaladtával nő. Ez azzal áll összefüggésben, hogy a szív rendellenességei (infarktus, ritmuszavar), illetve a háttérben gyakran álló érszűkület, mely az általános érelmeszesedés talaján jön létre, ebben a korban gyakoribbak.

 

 

Stroke-ra figyelmeztetnek a következő tünetek

Nézzük is meg, hogy milyen tünetekre kell odafigyelnünk agyvérzés esetén esetén.

  • Karok, a lábak vagy az arc hirtelen bénulása – tipikus a féloldali bénulás
  • Hirtelen beszédzavar, valamint beszédértési zavar
  • Látászavar, többnyire az egyik szem látómezejének egy része kiesik (amaurosis fugax).
  • Lefelé görbülő száj
  • Szédülés (többnyire forgó jellegű)
  • Nyelési zavarok (diszfágia)
  • Bizonytalanság járás, esetleg a lábak teljes bénulá
  • Pillanatnyi eszméletvesztés
  • Bizonyos esetekben, hányás, hányinger

Mit tegyünk amíg a mentő nem ér ki?

  1. Maradjunk mellette
  2. Ne adjunk ételt, innivalót, vagy gyógyszert, nehogy félrenyeljen
  3. Próbáljuk nyugtatni
  4. Ellenőrizzük a légzést, pulzust és a szívverést

A felépülésben kiemelkedő szerepe van a megfelelő, komplex STROKE utáni rehabilitációnak.

Ismerje meg a Szent Vincent Rehabilitációs Központ Szolgáltatásait.

Reméljük érdekesnek találták a cikkünket. Amennyiben tetszett blog posztunk, ossza meg, hogy minél több emberhez eljusson a szükséges információ.

Ismerjék meg legújabb szolgáltatásainkat :   ITT

Facebook oldalunk

YouTube videóink